A könyvtári blogom soros szavazásán arról faggatom a látogatóinkat, hogy hány könyvet olvastak a nyáron. Hm, ha magamnak kellene válaszolnom, akkor bizony gondolkodnom kellene. Nem voltak különösebben komoly olvasmányok, a szüleim által olvasott, s számunkra gondosan összegyűjtött, majd egyben átadott (így egy kissé már avult celebhíreket tartalmazó) Hot magazinokról nem is beszélve.
A Kávé és kung-furól már írtam, aztán volt egy olyan, ami életem legunalmasabb könyvének indult, s csak a a könyv második felére vált némileg élvezhetőve (s ezen aludtam el a biciklitúrán, mert akkor még az unalmas résznél jártam) - Michael S. Sanders: Versenyben Provence-szal. Érdekes módon ez a könyv hirtelen aktuálisság vált, ugyanis részletesen leírja a kacsatömést, a hízott kacsamáj előállításának a módját, amit derék franciák űznek megélhetési célból, amúgy meg frankonikum. A Négy Mancs őket nem bántja, szemben a szentesiekkel, illetve a Szentes környéki tanyavilág libatömésből élő lakóival. Nem fair.
Volt néhány Agatha Christie, a Paddington 16:50 és a Macska a galambok között. Hihetetlen, én egyszerűen képtelen vagyok megjegyezni, hogy ki a gyilkos. Így aztán ha 15-20 évente újraolvasom szeretett Agatha Christie regényeimet, képes vagyok meglepődni. Na jó, egy idő után elkezd rémleni, de úgy teszek, mintha nem jönnék rá, s izgatottan várom a drámai leleplezést. Régebben Poirot volt a kedvesebb, mostanában már Miss Marple a kedvencem, de Miss Lemont is igen kedvelem. Vettem is két Agatha Christie-t a Dugonics téri régiségvásáron, kemény alku után 300 forintért darabját.
Csúcsélvezet volt a nyáron Lenonie Swann Glennkill : Birkakrimi című regénye. Ez megérdemelne egy külön bejegyzést, nagyon tetszett. Elég, ha annyit elárulok, hogy a birkák nyomozni kezdenek pásztoruk halála ügyében. A nyáj legokosabb birkája Miss Maple (!), a titokzatos múltú négyszarvú fekete kos pedig Othello (aki tehát nem fekete rigó, hanem birka). Szórakoztató, de azért el-elgondolkodtató, ahogy a fiatal írónő szerint a birkák látják az emberek világát, s ahogy megpróbálnak eligazodni benne, meg ahogy igyekeznek saját maguk gyarlóságait legyőzni. Jó, persze hogy fikció, de akár így is lehetne. És ez az első könyve ennek a nőnek!
Aztán elolvastam éppen ezredszerre a Büszkeség és balítéletet, Jane Austen regényét. Ezt muszáj minden nyáron megtennem, meg még azokban az időszakokban is, amikor teljesen tompa az agyam. Imádom.
Most pedig, folytatva a könnyedebb sorozatot, Erma Bombeck Édes rabszolgaság című regényét olvasom, közben pedig hangosan nevetek, időnként hörögve és fuldokolva, allergiától viszkető szemekkel könnyezve röhögök, vagy csöndben lenni igyekezve vinnyogok, hogy I-t fel ne ébresszem. Ugyanis egy háromgyerekes amerikai családról szól a családanya szemszögéből. Két fiú és egy lány, plusz egy férj és egy kutya, plusz a nagyanya... Sietnem kell vele, J-től kaptam kölcsön, aki a Somogyiból vette ki, s már lejárt a kölcsönzési határideje. Hétfőre ki kell olvasnom!
Most veszem csak észre, hogy egy kivétellel, ami mellesleg a legunalmasabb volt, mindegyiket nő írta. Ez jó, tetszik nekem.
Ezt az utolsót már nem számolhatom bele, igaz? Akkor ez csak hat. Hűha, bajban vagyok, a gyerekek többet várnak tőlem! Majd azt mondom nekik, hogy nagyon vastagok voltak, vagy hogy kis betűkkel volt szedve vékony lapra, nem úgy, mint Geronimo Stilton - hátha elfogadják mentségül.
4 megjegyzés:
Ha kevésnek tartod, amit elolvastál, akkor próbálkozz meg az írással. Hátha az jobban megy!
Elvégre nálatok is van otthon két fiú, egy lány, egy férj,meg egy kutya. Lenne muníció... :)
És a madarakról akkor még nem is beszéltünk!
Köszi, kedves vagy, és nagyon jó lenne, csak egy valami hiányzik,de az nagyon - a lehetség. :(
Látod: a tudatalatti!
A tehetség=lehetség!:)
Csak ki kell próbálni...
Azta, tényleg! Hm, ez jelent valamit! :)
Megjegyzés küldése