2010. augusztus 26., csütörtök

A nyáresték új sztárjai

Az idei nyár más volt, mint a korábbiak. A nyáresték ugyanolyan kellemesen teltek, baráti sütögetésre, meghitt, hangulatos beszélgetésre csábítottak, s mi ki is tettük magunkért, hogy mindenki jól érezze magát. Hol grill, hogy bogrács, sőt, legújabban már tárcsa segítette e célunk elérését, hozzá jóféle innivalók, lobogó mécsesek, fáklyák, ahogy kell - szerintem nem is ment rosszul a dolog. De - mint kiderült - mehet még jobban! Idén akkora támogatást kaptunk, amekkorára igazán nem számíthattunk. A 2010-es nyáresték sztárjai ugyanis a sünik lettek. Egyáltalán nem zavartatva magukat a csodálók hadától, fél 10 tájban a különböző korú és ebből fakadóan különböző méretű sünik rendesen megjelentek, valóságos sünsereg, s megkezdték szokásos éjszakai körjáratukat, végig a tuják mögött, aztán a "kisház" fala mellett, néhány kört a biztonság kedvéért a garázsban is megtéve, kis lábaikat szaporán szedve - igazán helyesek. Mindezt persze annak "köszönhetjük", hogy Daróc vigyázó szemei, de főleg vigyázó szimatoló orra, élesre helyezett fülei nem őrzik a kertet, hogy oda aztán más élőlény kutyafenségén és az elkerülhetetlen kétlábúakon kívül be ne juthasson. A süniket nézve nem tudok nem rá gondolni.

4 megjegyzés:

nyaucica írta...

nálunk is vannak sünik!! annyira cukik meg ahogy hangosan szöszmötölnek ;-)

kutyuli: ha gondolod/és majd új pajtásra vágysz lesz roti és valamilyen keverék alom néhány hónap múlva ;-)

csbk írta...

köszi, igazság szerint nagyon nagy a családi nyomás, hogy legyen újra kutya, de ém - egyelőre - maradok a süniknél :)))

nyaucica írta...

cica???
fekete-fehér fiú tündériek ;-)

csbk írta...

mióa nincs Daróc, cicákkal is tele a kert! :) nem tudom, miért, de a fiúk nem szertik őket, de nagyon nem, így aztán sajna a fekete fehér kandurkáknak sem lesz nálunk helye :(