Orosháza szubjektív

Megígértem (magamnak), hogy amíg nem számolok be Orosházáról - Olvasás 2010-ben -, addig nem írok másról. Csakhogy lassan két hete jártunk ott, s még a végén elfelejtem, hogy miről is akartam abszolút szubjektíve írni, merthogy objektíve oross már azon melegében megtette.

Vágytam Orosházára, mert

- orossal utazni jó,

- kívácsi voltam bcs-re és a könyvtárára,

- érdekeltek az előadások,

- na és végre egy olyan rendezvény, ahol nincs más dolgom, mint kényelmesen megfigyelni.

Ennek megfelelően nem ért csalódás, mert orossal tényleg jó utazni, főleg, ha nem tudjuk, hová is megyünk pontosan, bcs ránézésre is szimpatikus, csakúgy mint a könyvtára, az előadások - erről majd később, azt meg tényleg kifejezetten élveztem, hogy nem kellett stresszelnem sem szervezői, sem előadói szerep miatt.

A világot nem lehet megváltani egy szép márciusi napon az orosházi könyvtárban, nyilván nem is ezt várjuk egy-egy előadótól, beszélgetéstől, Kamarás István azonban tényleg csak a felszínen mozgott, ide kapott, oda kapott, egy kis vallásszociológia, egy kis Harry Potter jelenség, atomizált társadalom, könyvtáretika, alternatív vallásosság, mindez persze élvezetesen, mert rutinos előadóról volt szó. Aztán elértünk az ovasásnépszerűsítő ötletekhez, kampányokhoz - a könyvelvesztés apropóján összehívott programból nehéz lett volna kihagyni -, amelyekről az előadó kijelentette, hogy lényegében nem sokat érnek. Ez így icipicit kínos lett volna, ha nem tudnánk, hogy van igazsága, és hogy tényleg nincs nagy trükk. Hangsúlyozta, hogy fel kell menteni a könyvtárat és az iskolát a csodáktól, felesleges a bűntudat. Ez számomra kulcsmondat volt, sőt, kifejezetten jól esett, mert igen, szeretünk önostorozni, s néha ugyan halkan megjegyezzük, hogy elég nehéz szemben úszni az árral, meg aztán a régi - szépirodalom, nyomtatott könyv - olvasási formák véglegesen elveszni látszanak, s kár megfeszülve eröltetni, ami nem megy, mégis magunkban keressük a hibát, s elfogadjuk, hogy a társadalom - vagy nevezzük aminek akarjuk - bennünket hibáztat. Feladni persze nem kell azokat az értékeket, amikben hiszünk, csak egy kicsit alkalmazkodni, alakulni, változni kell, együtt a bennünket körülölelő változásokkal - de ezt már én mondom.

A folytatásban biblioterápia jött, vagy valami olyasmi. A cím sokkal többet ígért, mint amit aztán az előadás, ill. a bemutató nyújtott. Számomra csupán egy irodalomóra, ill. annak egy részlete volt a bemutató, nem sikerült rájönnöm, hogy egy Kosztolányi verssor (Akarsz-e játszani halált?) mitől biblio, s arra sem, hogy ha a halálról beszélünk, az miért máris terápia? Persze tudom, ez csak egy kirakat dolog volt, élesben biztosan másként megy.

A szünet és a pizza után téma és stílusváltás. Ádám kezdte, a tőle megszokott szellemes módon vezetett bennünket egy gondolatmenet mentén a jövő könyvtára felé. Bizonyára bennem a hiba, de első hallásra a két analógia, a gőz-, ill. drótkönyvtár egyikét sem tudtam teljesen azonosítani sem a jelen, sem a jövő könyvtárával. Aztán eltűnődtem, hogy száz évvel ezelőtt vajon milyennek képzelték a jövő könyvtárát? Nem is gondolhattak számítógépre, internetre, adatbázisokra, e-bookra, stb., mint ahogyan az is elképzelhetetlen lett volna, hogy a könyvtár közösségi térként funkcionáljon. Így aztán nekünk is csak sejtéseink lehetnek, hogy a mostani fejlődési tendenciák alapján az információ miként fog a későbbiekben megjelenni, de hogy azt hogyan fogjuk szolgáltatni, egyáltalán, kell-e szolgáltatni vagy perszonalizálódik, hogy maga a tér, a materiális könyvtári tér/épület/terem, stb. megmarad-e a maga közösségi funkciójával együtt - ez a legizgalmasabb, ezt lenne jó meglátni a jósgömbben, amit Ádám nyilvánvalóan nem tarthatott elénk.

Adris és Karesz - konyvtar.hu, UTCA projekt, nagyszerű ötletek, szimpatikus, okos fiatalemberek, kedvemre való a dolog, csak. Amíg egy olvasásszociólógus csaponghat ide-oda, addig véleményem szerint nekik sokkal tudatosabban felépített előadásokkal kellene készülniük. Mert Ádám is állati laza, de ez látszat, közben kőkeményen végigvezet az általa kijelölt gondolati úton, amit szép logikusan épít fel. A Networkshop-on jó lenne, ha egy kicsit összefogottabbak lennének, mert hiába nagyon jó, amit csinálnak, hiába elégít ki valós igényt, hiába előre mutató, még meg kell vívniuk egy pár csatát, amíg elfogadtatják az ún. szakmával is magukat, ill. a projektjeiket.

Hát kb. ennyi, ez volt az én szubjektív beszámolóm, én nagyon örülök, hogy végre megírtam, és most elmegyek jógázni.