Magamban

Az a merőben szokatlan helyzet állt elő, hogy péntek este van és én egyedül vagyok itthon. Nem mintha a péntek esték különleges esték lennének, bár bizonyos értelemben mégis azok a hétvége boldogító közelsége miatt, az a különleges, hogy magam vagyok. Nem szoktam egyedül lenni itthon. Amúgy általában nincs ellenemre egy kis nyugalom, sőt, sokszor kifejezetten vágyom rá, amikor sok lesz nekem, hogy az iskolában is és itthon is folyamatosan emberek vesznek körül, akikkel állandóan kommunikálok, akikhez valamilyen szinten alkalmazkodok, s egy gondolatot sem tudok rendesen végiggondolni, annyi felé kell figyelnem.

Szóval most egyedül vagyok, s ez abból is látszik, hogy hozzáférek a géphez és blogolok. Rendes körülmények között közelharcot vívunk ezért a nappaliban leledző laptopért, na nem mintha nem lenne még számítógép a házban, de nem annyi, ahányan vagyunk, s az erősebbek semmiféle ráhatásra sem mozdulnak előlük. Értelemszerűen maradok én, a leggyengébb láncszem, akit el lehet zavarni - persze mézes mázos csak egy pillanatra és tudod, hogy úgyis mindjárt visszaengedlek, stb. szöveggel.

És ha már így szóhoz jutottam, illene beszámolnom az elmúlt sok nap történéseiről, amikről nem írtam, pedig akartam, és mindig eszembe jutott, hogy pl. ezt a gyerekséget csbk meg kellene írnod, mert annyira jó. Aztán voltam ám moziban is, és úgy szeretem (szeretném) kibeszélni a filmélményeimet: láttam az Egek urát és az Avatart.

Az Egek urára Popper Péter helyett mentünk el Gy.-vel. Már ott voltunk a Belvárosi Moziban, Gy. beállt a sorba, hogy megveszi Popperre a jegyeket, amikor nagy kék szemeit rám meresztve nekem szögezte a kérdést: Ne nézzünk meg inkább egy filmet? Ezzel már fordultunk is ki a moziból, ahol aznap este Popper Péter volt műsoron, s keresztülküzdöttük magunkat, mintegy túlélőtúrán a feldúrt Szegeden a Plázába, hogy plázacicáskodjuk és gyönyörködjünk Clooney-ban. Mondjuk az Oscar jelölés erős túlzás volt ezért az alakításért, de szeretjük George-ot és sokkal nagyobb esztétikai élmény volt őt nézni, mint Poppert, akit amúgy szintén szeretünk, de nem úgy.

Na és, mint aki halmozza az élvezeteket, másnap jött az Avatar családom férfitagjaival. Nagyon szeretek velük menni, három pasi, s mind az enyém, na jó, kettő csak "vendég a háznál", de akkor is. A filmről már biztosan nagyon sokan nagyon sokat írtak, és biztosan nálam sokkal okosabbakat, de nem olvastam őket. Nekem végig de zsá vű (deja-vu) érzésem volt, s utána élvezettel boncolgattuk a fiúkkal, hogy melyik momentummal mely más filmekben találkoztunk már. Engem végig Pocahontas kísértett, meg Harry Potter, meg Star Wars, meg Laputa, meg a Mátrix, meg a jó ég tudja, még mi, de az is biztos, hogy egy valami egyedülálló volt: a látvány, ami teljesen elvarázsolt. Az az egy, amiért szívesen újra megnézném, s ami még most is különös jó érzéssel tölt el - na nem a csatajelenetekre gondolok!

De hát ez a kis kikapcs már hetekkel ezelőtt volt...

Folytathatnám most azzal, hogy ideje lenne újra biciklire ülnöm, már a legkisebb is elővette a téli pihenő után a drótszamarát, de a szeles idő egyelőre visszatart. És el is kényelmesedtem, mondhatni eltunyultam, és még nem érzem, hogy bicikliznem kellene. Pedig elsőszülött tekintetéből kiérzem a sürgetést, hogy mi a francra vársz még, anyám? Amúgy hatalmas balhék vannak a városban kerékpárút ügyben, az egyik közvetlenül is érint bennünket, s napi bosszúságot okoz, de ebbe nem akarok belemenni, mert nem akarom a magányos péntek estémet bosszankodással beárnyékolni.

És a munkáról sem akarok írni, amiből most megint extra sok van, s ha a tavaszi szünetben kell a TIOP-os hiánypótlást megcsinálnom, akkor sírva fakadok - annyira kell nekem az a hét, hogy egy kicsit mást csináljak!

Na de félre bánat, félre bú, nézzük az élet napos oldalát: már zöld a kertben a bodza és az orgona, elvirágzott a hóvirág és a sáfrány, most nyílik a jácint, hamarosan bont a nárcisz és visszajöttek a gólyák a Vadkerti térre. Ahogy most többet vagyunk a kertben, újra ránk tört Daróc hiánya. Erről sem akarok írni.

Akkor lassan be is fejezhetném, úgysem lesz ember, ami mindezt végigolvassa, majd esetleg én pár hét, hónap, év múlva. Jé, volt egy magányos estém?

Tényleg csak volt, most ért haza a legkisebb - és enni akar. Na megyek.