2009. augusztus 14., péntek

A legszebb panoráma - Madarasi Hargita

A Legszebb Panoráma versenyben Balatonvilágost beelőzte a Madarasi Hargita.


Ez a verseny persze csak az én kis lelkemben zajlik, merthogy alföldi lányként meg vagyok őrülve minden magaslati kilátásért - már akkor boldog vagyok, amikor a Tisza töltés tetejéről lenézek a szántóföldekre, vagy feljutok a Szent István téri víztoronyba, s felülről bámulhatom a szerette várost. Ezért aztán bárhová is vet a sors, ki nem hagyok egy kilátót, egy templomtornyot, várfalat, stb. sem, amit meg lehet mászni, s nagyon boldog vagyok, amikor le, ill. kinézhetek onnan.
Nos, az a lényeg, hogy pár napot Erdélyben töltöttünk, s a balatoni klasszikus lustálkodós nyaralás után produkáltunk egy klasszikus aktív kikapcsolódós utazást. És eljutottunk a Madarasi Hargita 1801 méteres csúcsára. Mi több, jó négy órás gyalogtúra keretében tettük mindezt, ami tovább emelte a csúcsdöntés rangját a szememben. A kezdeti vegyes erdőt felváltották a fenyvesek, a csúcs közelében pedig a borókások. Én még erdőbe is alig jutok el nemhogy fenyvesbe!
Aki már járt ott, tudja, milyen látvány tárul a szemünk elé - gyakorlatilag egy körpanoráma 1801 méter magasból: gyönyörű kilátás nyílik a terjedelmes, 20 - 25 km széles Hargita-fennsíkra, a Libán-tetőre, a Görgényi havasokra, Gyergyói havasokra, Hagymás hegységre. Nyugati irányban látszik az Ivó-feje, Berszán-sarok, Kecskevész-szikla, mögöttük csaknem az egész Erdélyi-medence. Szép tiszta időben látható dél - délnyugat irányban a Rika-hegység, Királykő, Fogarasi havasok a Déli Kárpátok szinte teljes vonulata. Délkeletre a Rákosi-Hargitát, keletre a Csíki havasokat és a Csíki-medencét figyelhetjük meg. (forrás)
Persze fotóztunk ezerrel, de nem hiszem, hogy vissza tudná adni a látvány nagyszerűségét - sajnos.


5 megjegyzés:

oross írta...

nem irigykedem am egy kicsit sem. áááádehogy... ;-)

nyaucica írta...

Csbk jön Erdélybe???

csbk írta...

Oross, szeptemberben majd én irigykedem! Októberben meg, hajaj, az lesz csak a jó móka! ;)
Judit, mi akkor már dolgozunk, úgyhogy csbk marad a kis (nagy) fenekén. :(

oross írta...

mi meg egész nyáron is dolgoztunk :-( egyszer úgyis elcipelünk munkaidőben is ;-))

csbk írta...

Na majd eccer... :D