Füzet helyett

Akkor a folytatom füzet helyett ide az elolvasottak listázását.

A suttogó, Shannon Hale meseregénye. Haruhi chan ajánlotta a blogon, de neki meg én adtam a kezébe, mert - vessetek meg érte! - megtetszett a borítója és a fülszövege (ami egy kicsit többet árul el a kelleténél.) Hogy a formánál maradjak, egy térkép is van az elején, s ez nekem a gyengém már Micimackó és A gyűrűk ura óta. :) Lényegében nem okozott csalódást, elég jól kiszínezi az eredeti mesét, szól a felnőtté válásról, a megfelelési vágyról, az anya-lány viszonyról, szerelemről, barátságról, árulásról, megbocsátásról, hűségről, de mindvégig úgy, hogy tudod, happy end lesz a vége. Az is, de bevallom, ez a befejezés egy kicsit véresre sikeredett, rendes akciófilmbe illő gyilkolászással. Amúgy is végig ott lebeg a halál a főhős leányzó feje fölött, de valahogy mégsem válik tőle számomra sötétté a történet.

Szemben a következő olvasmányommal, Böszörményi Gyula Zsófi és az ősboszorkány c. trilógiájával. Kicsit megrémültem, mert az elsőt, a Zsófi és az elnévtelenedett falut külön kötetként már olvastam, de voltak benne részek, amelyekre egyáltalán nem emlékeztem! Szóval ezek a Zsófi könyvek elég nyomasztóak, különösen az imént már említett első rész - ebben a télen játszódó történetben maga a helyszín is nyomasztó (Árnyjurta a Padis fennsíkon), aztán kiderül, hogy szervezetten Zsófi életére törnek, s min. kétszer, de inkább háromszor már ténylegesen a halál torkában van, elég naturálisan. Az árulás ebben a regényben is megjelenik és különösen fájdalmas, mert olyasvalakiből csinál az író árulót, aki ezt nem érdemli meg. De legfájdalmasabban a könyvtár és a könyvtáros, Zabos (!)Karamella leírása érint. Hogy a könyvek úgy viselkednek, mint a HP regényekben, jól van, amúgy is van a Gergő és a Zsófi regényeknek HP utánérzése, de ezt nem szoktam felhánytorgatni. Ott is utálatos a könyvtáros, na de ilyen leírást azért nem olvasni benne: "... a könyvtárosnőből áporodott sajtszag áradt, térdig érő szoknyájának foltjairól pedig kiderült, hogy nem minták, hanem inkább régi étkezések szomorú emlékei. ... unott képpel kérődzött valamin, amit ő rágógumiként használt, de mikor a zöldes labdacs egy-egy pillanatra felbukkant sárga fogai között, halk cincogást lehetett hallani." Később sem lesz jobb a helyzet, sőt... Na mindegy, ezt csak közbevetőleg jegyeztem meg. Nem lesz derűsebb a kép a két következő részben sem, a Zsófi és a boszorkányplázában és a Zsófi és a Dalnokban sem. Rémtündérek, mindenféle rontó boszorkányok, Friderikusz Sándor, Csukás István, Cseh Tamás és Berményi Géza, Fehérlófia, Visszfénysziti, átokjegy, OSZK, van itt minden, amit csak akarsz. Nem azt mondom, hogy nem izgalmas, hogy nem feszes a cselekmény, hogy nem lehet azonosulni a célokkal, pl. a mesevilág megmentésével, csak nekem ez az egész túl zavaros és nyomasztó volt.

Szinte felüdülést jelentett a közben olvasott Patrick Süskind kisregény, A galamb. Ez a Süskind írta A parfümöt is. :)

És eszembe jutott, hogy mit olvastam a Himalája előtt, s ez miért volt érdekes. Jang Ercsö Namu: Búcsú Tóanyánktól című életrajzi regényéről van szó, s az volt benne a poén, hogy Palin találkozott vele az útján, s a könyben és a filmben is elég részletesen foglalkozik vele. Arról nem is beszélve, hogy a moszók világa mennyire távol áll a mi civilizációnktól: ez ugyanis anyajogú társadalom, ahol nem ismerik a házasság intézményét...

Most következik majd a Tintaszív.