Akiket nem neveznek nevükön

Történt ma délután, hogy helyet adtunk a könyvtárban egy amúgy tényleg profilunkba vágó rendezvénynek: óvó és tanító szakos hallgatók számára kiírt vers és meseíró pályázat döntőjének. Nagyon reprezentatív szervezés, mindenféle tanszék tanszékvezetői, szponzorok, hallgatói önkormányzat vezetője, a zsűriben kapásból heten, tíz versengő hallgató, plusz egy csomó másodikos és negyedikes, akik különdíjat adhattak ki. Ez a része kifejezetten tetszett a dolognak. Szóval, a főfőszervező a kezdet kezdetén elkezdte bemutatni a zsűrit, aztán a még megjelent fontos embereket, aztán a kevésbé fontos embereket, a csak úgy bekukkantott ismerősöket, végül - idézem: Köszönöm a helyet és a szervezést a könyvtáros tanár néniknek, akiket most nem neveznék néven. Hah! Esküszöm, a szemem sem rebbent! Bár mondhatta volna, hogy ők Tudjukkik, mert velük ellentétben a gyerekek bennünket tényleg ismernek, én meg elmormoghattam volna az Avada kedavrát. :)