2008. április 17., csütörtök

Lolita Potter

Két élmény két napról. A kedvesebbel kezdem. Ma délelőtt J. E. libbent be a könyvtárba. Hetedikes kedves és okos kis/nagylány kockás kötényruhaszerűben, rajta masni, alján fodor, hozzá fehér blúz csipkés kézelővel - bájos jelenség. Persze megkérdeztem, milyen ünnepségre készül, merthogy alapállásban farmeros ő is. Na és akkor kiderült, hogy a hétvégi valamilyen (mondta, de elfelejtettem) mangatalálkozóra varratta a ruhát, és hát ez a Lolita divat, illetve annak egyik ága, ami a gothica szubkultúrának egy leágazása. Aztán kórusban magyarázták hárman, hogy milyen szubkultúrák vannak, miben tér el a punk, a goth és a emo, ezeknek a mindenféle irányzatai, meg hogy vannak, akik lejáratják pl. a gothokat, mert lerészegednek és fetrengenek, pedig ez egy intellektuális szubkult. (Ők azok a lányok, akik petíciót akarnak benyújtani a mangákért, de még mindig nem nyújtották be és még mindig nem adtak címeket, hogy miket szeretnének, hogy megvegyünk.) Annyira helyesek voltak, olyan lelkesek, hogy teljesen lenyűgöztek! :)
A másik tegnapról. Iskolai könyvtári speckolos hallgatói csoport azért jön, hogy segítsenek a HP olvasótábor szervezésében. Lelkesen magyarázzuk, hogy eddig milyen terveink vannak, s elhangzik a kérdés, hogy ők mire gondolnának. Csend. Semmire. Feltámad a gyanú, s elhangzik a kérdés: olvastátok HP-t? Nos, az ötből egy sem olvasta, de nem ez a baj, mert szíve joga, hanem az okok (amit nem is kérdeztem, mert eleinte még megértő akartam lenni): nem érdekli, szemét, efféle könyvet ők nem olvasnak, felkapott szar. Upsz, vér az agyba - ők lesznek könytárosok? Szó szót követ, eszetlen kos lényem kitör, s arra ragadtatom magam, hogy kijelentem, bárkinek lehetnek előítéletei egy könyvvel kapcsolatban, de egy könyvtárosnak nem. Hát, azóta sem tudom, hogy igazam volt-e. Mindenesetre ezek után egy hajlandónak látszik egy-két órányit eljönni. Ők is lenyűgöztek :(
Nade holnap elutazunk könyvtárosok könytárakat nézni Debrecenbe, Nyíregyházára meg Nagyváradra, meg hőbörögni egy kicsit. Ránk fér.

8 megjegyzés:

Névtelen írta...

Jól mondod. Csak semmi előítélet!
A gótok furák, de ha manga-ügyben szervezkednek, akkor meg van bocsátva... :)
Nana (10+), Naruto (12+), Dramacon (12+), Ruroni Kensin (12+) - én pl. ezeket szerezném be (a Nana és a Dramacon inkább lányoknak, a Naruto és a Ruroni Kensin inkább fiúknak).

zAngi írta...

Jaj, de irigyellek a hőbörgésért! Én meg itthon leszek, tanulok a szakvizsgára + főzöm az ebédet az apuéknak, akik szigetelik a házat. :-( Ahogy a szerbek mondanák (fonetikusan): Lose mí sze píse!

csbk írta...

702, köszi a címeket! Fiúknak tudnál ajánlani 10+-t? A januári Mondo magazin címlapján mintha a te avatarodat láttam volna!
zAngi, jó lett volna együtt hőbörögni! :) Ideális tanulás közben főzni, gondolom, jól haladtál! Mikor vizsgázol?

zAngi írta...

Május végén. Viszont egész héten tágították a fejemet. :-( És még holnap is fogják.
De nem baj, legalább megsmerem a könyvtáros szakmát a szerb oldaláról is. :-)

csbk írta...

De jó neked! :P Bár ki tudja, még az is lehet, hogy tényleg érdekes! :D

zAngi írta...

Nem szeretem a kizárólagosságot. Márpedig itt mindent úgy tanítanak, mintha csak Szerbiában lennének könyvtárak (viszont nem lennének benne más nemzetek, csak szerbek)és a cirill lenne az egyetlen jó írásmód. Ma például azt találta mondani az egyik előadó (?), hogy Európában SAJNOS nem a cirill a legelterjedtebb írásmód, hanem a latin, ő pedig nem igazán jól ismeri a latin betűket. És ez egy könyvtáros. Méghozzá a legfontosabb vajdasági (és az egyik legfontosabb szerbiai) könyvtárban, a Szerb Maticában. :-(

csbk írta...

Ez azért nagyon durva! :(

zAngi írta...

Nekem mondod? Mindig kinyílik a csizmám szárában a bicska, mikor ilyesmiket hallok.