2008. április 11., péntek

Alig szerénytelen

Mindjárt maratoni alaszkázásba kezdünk, a mai mellett a hét többi napján kimaradt, de persze gondosan felvett részeket is megnézzük - jó este lesz! :)
Tegnap nem mentem Pestre, de most az egyszer nem bánom. Persze jó lett volna találkozni Animával is, meg a nem tudom még kikkel, akik biztosan ott voltak, de örülök, hogy mégis elmentem a nyolcadikosokkal a vetélkedőre. Ha nem vagyok ott, kimaradtam volna egy szép győzelemből, s azt egy kos nagyon nehezen viseli! Merthogy győztek a kis drágák! :) És olyan jó volt együtt örülni velük, meg szurkolni, meg fotózni, meg úgy egyáltalán!
Amúgy sikerült túlélőpróbává varázsolnom a délutánt, mert megunván az autózást, a tömegközlekedést eleve utálván úgy döntöttem, elsétálok a Tisza túlpartján lévő általános iskolába, a verseny helyszínére. Végülis csak egy laza séta a Tisza-parton, el a Szabadság úszóház előtt, aztán át a hídon, majd megint egy séta és már ott is vagyok. Nos, egy erőltetett félórás menetelés lett belőle, az elején még fotókat készítve, a végén rohanva... Vissza pedig vánszorogva, de nagyon durván. Jóga ide vagy oda, el vagyok puhulva - ez bebizonyított tény immár.
Na megyek, kezdődik az Alaszka. :)

10 megjegyzés:

Névtelen írta...

Remélem, legalább a CD-t átadta O. S., amit vele küldtem neked!?!

Te is már túl vagy rajta - vagy még előtte? Mármint a születésnapod... :D

csbk írta...

Túl bizony, még a hónap elején - együtt Andersennel. :D
O.S. még nem adta ide, de nagyon rendes volt, mert szólt, hogy nála van. :)

Névtelen írta...

Utólag is boldog születésnapot, te nagy mesemondó! :)

csbk írta...

Köszike! :)
Jobban vagy már?

Névtelen írta...

Ma igyekeztem regenerálódni. Most - hogy túl vagyunk a jubileumi héten, iskolatalálkozón, kiállításokon és nyilatkozatokon - talán van már a túlélésre esélyem... :)

csbk írta...

Szuper! Amúgy is mindjárt itt a nyár! :D

Névtelen írta...

Hah! Ezt a hurráoptimizmust!... :)
Amúgy meg a tavalyi nyarat szinte végigdolgoztam. Az idén nem teszek ilyet...

csbk írta...

Helyes! És hétvégeken sem kellene dolgozni, hanem kirándulni, színházba, moziba járni, barátokkal találkozni - ilyenek.

Névtelen írta...

Jé! Vannak emberek, akik így élnek?!... :)

csbk írta...

Állítólag vannak! Igaz, én személyesen egyet sem ismerek. :D