Barcelona – közlekedés a városban

Úgy ismerem Barcelonát, mint a tenyeremet. A föld alatt. Bár a második nap végére azért többször megvilágosodtam: ahová metróval mentem átszállással, azt elérhettem volna akár 10 perces gyaloglással is. De éppen ez az, néha már lépni is alig bírtam, meg aztán az aluljárók, a metrók világa itt is elég érdekes. Pl. mindenki olvas – újságot, könyvet, bármit – vagy rejtvényt fejt, sőt, sodukuzik! A kiolvasott újságoknak kosár van kitéve, oda dobja, akinek már nem kell, s onnan veszi el, akinek meg igen. Az aluljárókban kutyás ellenőrök cirkálnak, bár Információ van a láthatósági mellényükre írva. Mindenki rohan, fut, szalad, siet. Észre sem veszed, hogy felvetted a tempót, rohansz velük, aztán észbe kapsz, hogy bocsi, én itt most vendég vagyok, nem kések el munkából, randiról, nem zár be az óvoda, s úgyis mindjárt jön a következő szerelvény… Szűkek a folyosók, nincsenek nagy terek a föld alatt, úgyhogy árusok, üzletek sincsenek nagyon, se hajléktalanszállás, vannak viszont koldusok. Csonkolt lábú, púpos, meg oda sem mertem nézni, milyen nyavalyában szenvedő félpucér szerencsétlenek. Az aluljárókba a rokkantakra, babakocsisokra és biciklisekre való tekintettel liftek is vezetnek a felszínről – egy bizonyos mélységig. Utána nem egyszer még jópár emelet és lépcsősor következik a mélybe. Lefelé alig van mozgólépcső, de gyakran felfelé sincs. A metróvonalakat kilométeres és meglehetősen lepukkant folyosók kötik össze a föld alatt, előfordul, hogy az egyikhez a másik peronján is keresztül kell haladni. Izgalmas.

A föld felett teljes a közlekedési káosz - vagy legalábbis idegenként annak tűnik -, amit tetéznek a mindenhol fellelhető építkezések, terelések. A stílus nagyon ismerős: egy munkás dolgozik, a többi csípőre tett kézzel nézi. Éjjel is folynak a munkálatok, nem tudom, a lakosság itt is tiltakozik-e ellene. Én ennyi autót és buszt életemben nem láttam egy rakáson, de ami még ennél is több, a segédmotor. Egész motorhadsereg! Külön parkolóik vannak, gátlástalanul előznek, pillanatok alatt ott teremnek és nagyon kell figyelned, hogy el tudj ugrani előlük, ha éppen úgy adódik. A rengeteg autót parkolóházakba, mélygarázsokba próbálják eldugni, de így sem lehet parkolni az utcákon - minden hely foglalt, még éjjel is. A hatalmas forgalomtól függetlenül a gyalogosok lazán átszaladnak a piroson – mondom, mindig sietnek -, a járművek viszont tiszteletben tartják a lámpákat. Nem meglepő, mindenhol ott vannak a rendőrök, s fújják a sípot, ha valami nem tetszik nekik, de a gyalogosokat ez nem nagyon izgatja. 5-6 sáv egy irányban, ez olyan átlagos, viszont a sávok keskenyebbek, mint nálunk. Ép autót nem láttam, persze azt Pesten sem szoktam, mindegyiken van valami horpadás, karcolás, súrolás, plezúr a böhöm terepjáróktól egészen a kis smartokig. Irgalmatlan mennyiségű a taxi is, sárga-fekete a színük, általában Seat, Skoda Octavia vagy Peugeot 406-osok. Csak intesz nekik, ha zöld a lámpájuk, azonnal és bárhol megállnak neked. Folyamatosan köröznek az emeletes turistabuszok, amire egy csomó megállóban fel lehet szállni – ezt én nem használtam, nem turistatársaságban akartam nézelődni; meg hát túl egyszerű lett volna. Bár amikor már nem éreztem a lábam, elég nagy volt a kísértés! Lehet kerékpárt kölcsönözni, ha megközelebb megyek, bizisten biciklivel fogok közlekedni. Hajózásra nem jutott idő, mint oly sok másra sem, de sebaj! A reptéri busz vezetője állandóan igazgat valamit maga körül, ha úgy adódik, kiszáll és bütyköl egyet a buszon, vezetés közben pénzt számol vagy éppen a központtal társalog. A villamosok fantasztikusan kényelmesek és szépek, komolyan, kezdem elhinni, hogy ez a legpraktikusabb városi tömegközlekedési eszköz. Igaz, van egy hallatlan bűne a villamosvilágnak: Gaudit egy villamos gázolta halálra anno. Nagy fájdalmam, hogy elpazarolva 45 percet a rendkívül értékes időmből, hiába vártam a híres nevezetes kék villamosra. 10 órára volt kiírva az indulása, aztán sehol semmi - de alighanem ez a fajta pontatlanság errefelé nem szokatlan. Azt hiszem, a sorőrök nem szerették, amikor fényképeztem a járművüket, mert villogtak a lámpájukkal, de az is lehet, hogy így köszöntek – ezt már nem fogom megtudni soha. A közlekedési lámpák itt sincsenek összehangolva, zöldhullámot nem nagyon sikerült kifogni, viszont vannak busz/taxi sávok, amiket az autósok tiszteletben tartanak.
A reptéren egy épületben van az A, B és C terminál, ez kb. 98 ablakot jelent egy sorban. Ez a kisebb gond, a nagyobb az, hogy nem írják ki, amikor már meg lehet kezdeni a csekkolást egy járatra – nem fér rá a kijelzőre meg a TV képernyőkre, vagy ki tudja, miért. Ha mégis sikerül becsekkolnod, nem találod a kaput – eligazító tábla egy szál sem. A repülőig közel 10 percet buszoztatnak, igaz, jól láthatóan a reptér épületét is bővítik. A repülőútról, mint különleges élményről, még külön is fogok írni, most egyelőre ennyit Barcelonáról.