Ma úgy látszik, többszörösen is izzadok. A délelőtti a maga szó szerinti értelmében sokkal kellemesebb volt, mint ez a mostani elvont jelentésű. Délelőtt ugyanis szaunáztunk - és az önmagában is igen igen jó dolog. De az még jobbá tette, hogy mind az öten együtt voltunk! Idejét sem tudom, mikor voltunk ilyen békességben magunkkal: nem sietett senki, nem volt ideges senki, nem akart senki mást csinálni, mint a többiek... A múltkori évfordulós vacsora is már ilyesmi volt, de azt talán kötelességüknek érezték ők, a drága babucik. Most viszont nem volt semmi kényszer, csak úgy jöttek velünk. Ki tudja, mikor lesz megint ilyen, úgyhogy jól el kell raktároznom ezt az élményt, s elő-elővennem, amikor nincs idejük ránk és nagyon hiányoznak.
Na de most is izzadok, mert helyi tantervet kell írnom. Csak az tudja, milyen kínkeserv az ilyen, aki maga is csinálta már. A nappaliból áthallatszik a srácok hangja, nevetnek (inkább röhögnek) valamin, én meg itt dekkolok és várom az ihletet, ami nem jön. Tegnap megcsináltam ám a kétharmadát ennek a vacaknak, de ez a nehezebbik része. És azért belül berzenkedem rendesen, mert ez a három nap minden magyar állampolgárnak munkaszünet, én meg mit csinálok most is? Dolgozom! Ez nem igazság! Á, mindegy, ez már ilyen...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése