2010. január 7., csütörtök

Gyermeksorsok

Nyilván most ilyenem van, de el kell mesélnem a negyedikes Ábel történetét is. Szülők még tavaly váltak el. Apukának új élettársa van, akinek a kislánya szintén hozzánk jár, és milyen az élet, szintén negyedikes, de nem ugyanabban a napközis csoportban vannak. És apuka minden délután jön az iskolába - a kislányért. Ábel pedig látja, hogy apa ugyanúgy jön, mint régen, csak éppen nem érte jön, nem őt viszi haza. Vajon mit él át ez a kisgyerek?
Vagy az a kamasz, akinek meghalt az édesanyja, s át kellett adnia a szobáját az apja új élettársa gyerekének, s leköltöznie a melléképületbe?
Na jó, nem sorolom tovább - ki mondta, hogy az élet igazságos?

6 megjegyzés:

csababuzai írta...

nyilván most nekem is ilyenem van, de ezek a bejegyzéseid nagyon szíven tudnak ütni.

félóra múlva megyek haza, és próbálok nagyon jó apuka lenni. :)

csbk írta...

Biztos, hogy az is vagy! :)

anima írta...

A felnőttek nem normálisak! (Tönbbségükben.)
Hogy tehet ilyeneket valaki a saját gyerekével?!

csbk írta...

Anima, borzasztó, mennyi sérült gyerek van, és ez független az anyagi helyzettől. A fiúk a sérülékenyebbek, ők végképp nem tudják kezelni a fájdalmaikat, s ekkor jönnek a magatartási zavarok, a különféle devienciák, nem sorolom, te is tudod. És ezt igen, a szüleik teszik velük, az iskola pedig jelenlegi formájában nem igazán tud segíteni nekik. Elkeserítő.

Dana írta...

Én ezért nem mentem tanárnak, pedig hívtak. Egyszerűen képtelen voltam megbirkózni a tanítási gyakorlat alatt megismert családi tragédiákkal, hogy tehetséges, érdekes, fantasztikus gyerekek szenvednek. Aztán persze könyvtárosként sem kerülhettem el ezeket a történeteket, csak itt legalább a korosztály más. Felnőttebb?

csbk írta...

Látod, nem kerülheted el a sorsodat! :)))