Zentán járva

én azonnal otthon éreztem magam. A többi vajdasági városban is érzek így, de most Zentán különösen. A kulcs alighanem a Tisza, ami ugyanolyan kanyarulattal éri el a várost, mint Szegednél, ugyanolyan a szőkesége és az illata, amit minden tiszamenti népség ismer. A túlpart pontosan olyan, mint a Boszorkány szigetnél, a part menti házacskák oromzatán ugyanúgy ott ragyog a napsugaras motívum, mint Alsóvároson. Azonos távolságra van Szegedtől Zenta és Csongrád, csak éppen nem a Tisza folyásával felfelé, hanem lefelé - egy órányi autóút.

Az otthonosság érzetéhez persze nagy mértékben hozzájárult zAngi is, aki már évek óta hív bennünket magához - meg is leptük szegényt öten a nagy lakásfelújításos felfordulásban, ahol az ember lánya általában a pokolba kívánja a vendégeket. Ő azonban hősiesen tűrt bennünket, aztán jól meg is járatott és meg is etetett a városban. Be kell vallanom, rég ettem olyan sokat és finomat, mint a Jail-ban, ahová - nevével ellentétben - mostantól visszavágyom! Hatan efféléket ettünk: kapros túróval töltött pulykamellet, rablóhúst, roston sült pulykamellet, sopszka salátát, sült paprikát, töltött pljeskavicát - ez isteni finom volt, legközelebb is ezt fogok enni, csak nem a töltött változatot. Anima elől dugdosni kellett a kenyereskosarat, aztán meg nem bírta megenni a pleskavicáját!

Na de nem csak ettünk, teljes komolysággal megnéztük a Szent István Kápolnát, a - felújítás alatt álló - múzeumot a zentai csatával, aztán a zentai csata emlékművét és a napórát, a napsugaras házakat, a révészt a parton, a piacot zAngi volt standjával, a népies szecessziós stílusú tűzoltóságot, a gigantikus városházát és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet szép épületét, benne zAngi gyönyörű könyvtárával. Amúgy japán turistaként fényképeztünk, kb. minden négyzetcentimétert. :) Szóval szép nap volt, köszönet érte!

Javaslom, aki csak teheti, menjen el Zentára, mert jó hely és jó emberek lakják!

P.s.: I. lába szépen gyógyul!