... és nem lázadsz az ellen, hogy egész nap listákat írsz, ha örülsz, hogy kerekezés közben simogatja a szél az arcodat, ha esténként végignézed a sorozatokat (Alaszka, Szívek szállodája, Jó barátok - ebben a sorrendben) gyerekeid változó létszámú társaságában, majd elalszol könyvvel a kezedben úgy, hogy harmadszorra olvasod el ugyanazt az oldalt és még észre sem veszed, akkor végül is valahol boldog vagy. A múlt héten kipróbáltam ezt a variációt - el lehetett viselni. Furcsa volt ez a nyugi, de nem is olyan rossz. Lehet, hogy így kellene élni, vagy úgy, mint az a kolléganőm is, aki most ment nyugdíjba. Egész életében napközis nevelő volt, mindig elsős, másodikos kicsiknél. Soha nem írt egy pályázatot sem, nem szervezett semmit az iskolában, egy sora nem jelent meg, konferencián nem járt, a számítógépet be sem tudja kapcsolni, mégis, mégis boldog (elégedett) ember, akiből sugárzik a derű, a nyugalom. Ő volt az egyetlen a 12 nyugdíjba vonuló kolléga közül, akik most búcsúztak az iskolától, a tanítástól, aki azt mondta, hogy a gyerekek fognak neki hiányozni. A gyerekek csillogó tekintete...
Szóval a múlt héten ilyen állapotban voltam, most kezdek visszatérni. Jó ez nekem?
(Vasárnap először láttam és nem csak hallotam sárgarigót!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése