Egy csomó nemszeretem dolgot kell most csinálnom a könyvtárban. Mivel ez egy iskolai könyvtár, minden könyvtári munkafolyamat a mi dolgunk. Tehát tegnap és ma felszólító e-maileket írtam kedves egyetemi és főiskolai hallgatóknak (igen, nálunk ez kézi munkával megy - Ctrl C, Ctrl V), a legelvadultabbaknak telefonáltam - hihetetlenül kedvesek és aranyosak vagyunk egymással a telefonban (miközben belül mindenfélét gondolunk egymásról), még azt is felajánlom, hogy elég, ha leadják a portán a könyvet - már ha nem akarnak a szemembe nézni! Na ahhoz, hogy telefonálni tudjak, az irodára kell vándorolnom, ott kivárnom, amíg az egyik kódtudó ráér velem foglalkozni, s a mobilszámokat bepötyögi nekem a telefonba. Én ugyanis a könyvtárból csak helyi hívásokat tudok bonyolítani - 21. század. Amíg ülök és várok a misztikus kódtudóra, azon tűnődöm, hogy végülis mi a fene bajom van. Munkaidőben vagyok, ergo nekem fizetik ezt az ücsörgést, kedves emberekkel cseverészek, tető van a fejem fölött, az élet szép.
Visszatérve háborgó lelkem lecsillapítandó kipakolom a szekrények aljából az ideiglenes nyilvántartású szutyok tankönyveket, tanmeneteket - áll rajtuk a por, a szekrényben porcicák kergetőznek. Nosza, mire való a porszívó és a porrongy? Készülünk a leltárra, ezek jók lesznek hiánypótlásra.
J. közben kölcsönöz, szülővel hadakozik - nem érti a szülő, miért baj, hogy ronggyá áztatta gyermeke a Sajtsárga lakókocsit, amikor nem szándékosan tette, hanem rossz volt a vadonatúj kulacs, mert ilyeneket árulnak drága pénzért. És amúgy is, miért nincs biztosításunk az ilyen esetekre? Ó, irgalom atyja, ne hagyj el! Majd kioktat bennünet, hogy rengeteg pályázat van, amiből könyveket vehetnénk - ő pályázatokkal foglalkozik, tehát tudja -, és nem érti, miért nem pályázunk többet. Megkérem, szóljon, ha találkozik eggyel. Békében válunk el.
Hogy tovább taszítsam magam a depresszióba, nekilátok a munkafájlokat rendbetenni. Már csak 598 rekord van hátra. :((( Kat-kat-kat-kat, gyerekek randaríloznak mellettem, odakinn süt a nap, esik az eső, dörög az ég és villámlik, a levlistákra jönnek a levelek, írni kéni a blogra, de csakazértis kattogok, hátha egyszer beindul az a nyüves elektronikus kölcsönzés...
D. kéri tőlem vissza a sógunos könyvét (jó könyvtáros lenne belőle), kapok tőle egy nap haladékot, hogy még el tudjam olvasni a ninják fegyvereit. :)
Visszatérve háborgó lelkem lecsillapítandó kipakolom a szekrények aljából az ideiglenes nyilvántartású szutyok tankönyveket, tanmeneteket - áll rajtuk a por, a szekrényben porcicák kergetőznek. Nosza, mire való a porszívó és a porrongy? Készülünk a leltárra, ezek jók lesznek hiánypótlásra.
J. közben kölcsönöz, szülővel hadakozik - nem érti a szülő, miért baj, hogy ronggyá áztatta gyermeke a Sajtsárga lakókocsit, amikor nem szándékosan tette, hanem rossz volt a vadonatúj kulacs, mert ilyeneket árulnak drága pénzért. És amúgy is, miért nincs biztosításunk az ilyen esetekre? Ó, irgalom atyja, ne hagyj el! Majd kioktat bennünet, hogy rengeteg pályázat van, amiből könyveket vehetnénk - ő pályázatokkal foglalkozik, tehát tudja -, és nem érti, miért nem pályázunk többet. Megkérem, szóljon, ha találkozik eggyel. Békében válunk el.
Hogy tovább taszítsam magam a depresszióba, nekilátok a munkafájlokat rendbetenni. Már csak 598 rekord van hátra. :((( Kat-kat-kat-kat, gyerekek randaríloznak mellettem, odakinn süt a nap, esik az eső, dörög az ég és villámlik, a levlistákra jönnek a levelek, írni kéni a blogra, de csakazértis kattogok, hátha egyszer beindul az a nyüves elektronikus kölcsönzés...
D. kéri tőlem vissza a sógunos könyvét (jó könyvtáros lenne belőle), kapok tőle egy nap haladékot, hogy még el tudjam olvasni a ninják fegyvereit. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése