Bevallom töredelmesen, szeretem a történelmi indulókat (így gondolnám megkülönböztetni a futball és egyéb indulóktól), meg a Kossuth nótákat. Dudorászom én is, amikor a Rákóczi, a Hunyadi vagy a Klapka indulót hallom - olyan gyerek és fiatalkori emlékeket idéznek, amikor még mindenkinek természetes volt, hogy egy-egy nemzeti ünnepen együtt ünnepel, amikor még nem voltak magyarabb magyarok, csak egyszerűen mi voltunk, határon belüli és kívüli magyarok.
Azért van egy kis jó is, tegnap az iskolaudvaron 950 gyerek énekelte együtt a Himuszt, és ez olyan nagyon jó volt, hogy most is libabőrös leszek tőle. És persze lengettük a kis papírzászlókat, meg kokárdáztunk, meg Talpra magyar, meg minden, ami ehhez az ünnephez hozzátartozik.
Ma viszont nem mentünk sehová, még hallani sem szeretem, hogy ki koszorúzott kivel és kivel nem, ki kit fütyült ki és kit éljenzett, ki tüntetett, hány rendőr volt készültségben, hány rendbontót vittek be stb. Inkább műveltük kertecskénket, s ilyen gyönyörűségeket sikerült fotóznom:
Ja, és hogy azért ma is legyen egy kis (nem is olyan kicsi) jó: győzött a Pick Barcelonában! :D
1 megjegyzés:
Csak most olvastam a bejegyzésedet - érdekes, hogy egymástól függetlenül ugyanarra jutottunk ma estére - mint Voltaire a Candide-ban.
Akkor holnap műveljük kertjeinket! Ma még lustálkodom egy kicsit... :)
Megjegyzés küldése